Shába

Shába

Shába – rehabilitáció alatt áll

Sziasztok!
Újabb bajbajutott cicának nyújtunk segítséget.
Tesója, jobban mondva lakótársa tragikus hirtelenséggel lett rosszul, és mielőtt a fuvaros felhozhatta volna, meghalt.

Így, mivel ez a pici is gyengélkedni kezdett, villámgyorsan vállaltuk az ő kezeltetését, nehogy késő legyen.

A kedves fuvaros úr fel is juttatta a Délpesti rendelőnkbe. Megfigyelése elkezdődött, kapott erősítőket, vitaminokat, és tesztelték panleukopheniára, felvre és fivre, szerencsére negatívak a tesztjei. Szemcseppet is kap, az ínye gyulladt, harmadik szemhéja is látszik, ami szintén betegségre utal.
Holnap lesz egy laborvizsgálata is, abból többet megtudnak majd orvosaink.

Munka közben, 2 rohanás között szerveztük Helénával az ő mentését, és elfelejtettem a nevét megkérdezni a kisbabának, de holnap megtudjuk. Addig is jó kezekben van, erősödik, gyógyul.

Gyógyulj hamar kicsi lurkó!
Üdv a Kismaszat szárnyai alatt! ❤🐱

Shába a neve ennek a kis tüneménynek, akinek vállaltuk a kórházi kezelését, megfigyelését, miután lakótársa “fogadott kistesója” tragikus hirtelenséggel meghalt.
Ahogy korábban írtam, Shába tesztjei mind negatívak lettek, és a laborja szerint sincs semmi kirívó értéke, ezért hamarosan elhagyhatja a kórházat, és visszamehet ideiglenes befogadójához.

Ügyes vagy kicsi Shába, csak így tovább! ❤🐱❤🐱❤

Ha segíteni szeretnéd munkánkat és támogatni mentvényeinket, az alábbi számlaszámon megteheted.

Kismaszat Állatmentő Egyesület
Bankszámlaszám: 11719001-22469267
IBAN: HU24117190012246926700000000
BIC/SWIFT: OTPVHUHB
Paypal: kismaszat002@gmail.com

Köszönjük szépen!