Furcsa álmom volt éjszaka. Egy girbe-gurbalábú kölyökkutya szaladgált körülöttünk, és néhány jóbaráttal körbeültünk és nevettünk bohócságán.
Papó volt az. És bár nem ismerhettük babakorától, hisz csak idős fejjel került a karcagi menhelyre, majd pedig egyesületünkhöz.
Papó elment éjszaka. A sokadig nagyon durva epilepsziás roham elvitte. Szép csendben méltóságteljesen aludt el idianyu szerető kezei közt.
Ezúton szeretném megköszönni Nemes Timiéknek hogy megmentették, támogatóinknak akik bármikor bármivel segítették őt, és végül annak az embernek aki heroikus küzdelmét csak pislogva néztem, ámulva hallgattam.
Olyan anyatigrisként küzdött Papóért, mint még senki a földön.
Visszaadhatta volna, hogy ne kelljen ennyit küzdeni érte, de esze ágában sem volt kizökkenteni Papót a megszokott hétköznapjaiból. Pusztán szerette ölelte gondozta, ha kellett rohant vele orvoshoz, etette. Egy gazdás kutyáért nem küzd ennyit a gazdája olykor.
Mély tiszteletem és szeretetem Édua! Nagyon szépen köszönjük, amit Papóért tettél!
Szerintem kijelenthetjük, hogy Papónak legalább az utolsó hónapokban igazi családja volt.
Isten veled Papóka. Szívünkben élsz tovább. Szeretünk. 💗
2019.06.13.