Mindy – gazdis
Aszondja idegi, hogy különleges napra ébredtünk ma. Állítólag több is van/lesz az életemben. A volt-ra tudok példát. Ellőtte már ezt a nagy felvezetést állatorvosi körökre is… Szóval kissé szkeptikusan fogadtam a hírt, átnyálaztam a naptárat, a zinternetet, és semmi sehol, ezért csak kérdőn húztam fel a szemeimet, idegi meg értetlenkedett. Még ő kéri ki… őrület.
Azt megszánt, ölébe vett és a mániákus csókolgatása közben azt mondta: Mindy baba, eljött a napja, hogy elkezdjük megkeresni az álomotthonod.
A szemeimet még nagyobbra nyitottam, kértem fejtse már ki, hogy ez mit jelent, bár éreztem ott bent, hogy ez csudi jó és nagy dolog lehet.
Aszonta bár ugyanúgy szeret, mint mindenkit, de mint mindenki, én is megérdemlek egy saját családot.
Ahol ugyanúgy fognak szeretni, mint ő.
Ahol ugyanúgy ágyban alhatok, mint itt.
Ahol ugyanúgy sokat sétálnak és játszanak velem, mint itt.
Ahol ugyanúgy tisztában vannak egy kölyökkutya ismérveivel, mint itt.
Ahol ugyanúgy finomakat fogok enni, mint itt.
Ahol végül is minden ugyanolyan lesz, mint itt és mégis más.
Mert az enyém lesz. Mert megérdemlem.
Hát meggyőzött idegi. Olyan jó beszélőkéje van.
Úgyhogy keresem a családom.
Kb. 2,5 hónapos, Shar-pei keverék zsivány csajszi vagyok.
Oltási programom folytatásával, ivartalanítási kötelezettséggel, szerződéssel cuccolhatok.
Mindy Budapest 16. kerületben él. Előzetes látogatás KÖTELEZŐ!
Bemutatkozó leveleket a kismaszatallatmentoegyesulet@gmail.com email címen vagy a Kismaszat Állatmentő Egyesület oldalán privát üzenetben várjuk.
Az örökbefogadás mente, feltételei: http://kismaszat.hu/orokbefogadas/
#kismaszat #kutya #gazditkeres #fogadjörökbe #gazdikereső